krizso | PRESS KIT 2018


     


tagok

 

members

Vranik Krisztián (krizso) - hang

 

Krisztian Vranik (krizso) - sound

bio
bio

Vranik Krisztián (aka Krizso) először a nirvanacopy-grunge műfajában lépett színpadra és szerepelt dalszerzőként és énekes gitárosként 15-17 éves koráig, saját bevallása szerint ebben a stílusban nem volt túl tehetséges, ezért ragadott billentyűzetet.

20 évesen alapította meg a Realistic Crew-t, amely először egy alkotói csoportként működött, aztán egy kisebb live act, majd egy 8 tagú zenekar lett. Kalotás Csaba szerzőtársával a projekt szinte csak nemzetközi kiadóknál jegyzett lemezeket, számszerint 4 LP-nyit. A Realistic Crew-n kívül 3 nagyjátékfilm soundtrackjét és sok rövidfilm zenét szerzett, későbbi alkalmazott munkái pedig leginkább színházi zeneszernésben jelentek meg, Schilling Árpád, Kristian Smeds, Ascher Tamás, Bánki Gergely, Vajdai Vilmos rendezéseiben. Rövidéletű Astryd nevű projektjéről nem szívesen beszél, 2017 márciusa óta viszint a Jónás Vera Experiment producereként dolgozik.

Kisebb szülési szabadság, azaz 5 év hallgatás után Krizso megjelentette visszatérő albumát egy saját, szóló EP formájában, mely a Klinik kiadó gondozásában jelent meg 2017 decemberében. A (N)euro-Zen című, lendületes és személyes nu-triphop albumon közreműködik többek között Jónás Vera, Judie Jay és Polgár Odett is.

 


kiadványok / releases

 

2017 - (N)euro-Zen
 
Album Link
Premier @ Index.hu (Stenk)


Saját zenék és remixek / Own releases and remixes

2016 Jazzekiel HL2 Rmx (Klinik)
2013 Astryd EP (DDK records BP)
2011 Blind Musician (DDK records, BP)
2008 Freedom Eats The Soul (private)
2007 Overcome (Kitty-Yo, Germany ; Ward Records, Japan)
2004 Growgrow and Testlies (Sonic360, Uk)
2002 Szilvassy Gipsy Band Rmx (unknow, Uk)
2001 Macerás ügyek Remixes
2001 Realistic Crew Things (Ep + Mixtape)
2000 Ez a Divat (new lies rmx, white label vinyl, Uk)

Szinházi Zenék / Theatre Music

Bánki Gergely, Proton színház - Trafó 2016 - 1 Link
Schilling Árpád és Barátai, Trafó 2016 - Harag Napja
Schilling Árpád - Krétakör, Trafó 2015 - Lúzer
Puskás Tamás, Centrál Szinház 2014 - A kutya különös esete az éjszakában
Vajdai Vilmos, Trafó 2006 - Odüsszeusz Tours
Ascher Tamás, Örkény Színház 2005 - Nő a Múltból

Filmzenék / OSTs

Az Állampolgár (r: Vranik Roland) 2016
Adás (r: Vranik Roland) 2008
Fekete Kefe OST rmx album 2005
Fekete Kefe (r: Vranik Roland) 2004


hivatalos videók / official videos

2013 - Astryd - Cat 2011 - Realistic Crew - Musician
Astryd Production Cut+Shot: Miki357

2011 - Realistic Crew - Divisible 2009 - Realistic Crew - Synchron
directed and edited by TZAFETAAS made by art.no. 33809

 

2007 - Realistic Crew - Conquercrete  
visuals by monkeypresso.com  

 

sajtófotók / press photos
(click for printable size)



photo: Péter Kósa



photo: Péter Kósa

 

contact info

 

technical rider

General management
Istvan Gyulai
hello@kliniklabel.com
+36.20.316.6729

Booking
Aba Zsuffa
booking@kliniklabel.com
+36.70.773.6452

Press
Tibor Kalmar
press@kliniklabel.com
+36.70.390.3696

 

coming soon




   www.kliniklabel.com