Anton Vezuv | PRESS KIT


        

bandcamp | deezer | spotify | iTunes

tagok

 

members

Gyulai István "sztív" - szomorú dalok, ének zongora
Kalmár Tibor - basszusgitár
Hajba Áron - gitár
Hajba László - dobok

 

István Gyulai - sad songs, lead vocals, piano
Tibor Kalmár - bass guitar
Áron Hajba - guitars
László Hajba - drums

bio
bio

A 2010-ben alakult Anton Vezuv egy budapesti power melankólia zenekar. Gyulai István "Sztív" megkapó, zongorás-egygitáros dalaiból, egy magányos pince mélyéről indult a produkció, mely teljes zenekari felállásában is megtartotta az éteriséget, a dalokat pedig finoman és okosan az erősítők közé helyezte.

Válogatás- és rádiómegjelenések, hazai klubkoncertek után 2014-ben jelent meg első nagylemezük, az "Into the Sea", melankolikus dalokkal, határtalan egyedüllétről, parttalan tengerekről, feszültségről és szerelemről mesélve. Mindezekkel külföldi és hazai zenei blogok, rádiók tetszését elnyerve, bekerülve a recorder.hu kedvenc magyar kiadványai közé.

2015-ben zenei producerként csatlakozott a zenekarhoz Jakab Péter (Jazzékiel), így készült ez a zenekar második lemeze, mely "Lay Low Butterfly" címmel jelent meg 2016 tavaszán. Ezt követte 2017-ben a "Save Me David" című, borús feldolgozáslemez. 2018-ban a Record Store Day-re a zenekar egy kiadói válogatáskazettán megjelentette az "Awakening" című dalt, mely a 2020-ban megjelenő új nagylemezük előfutára.

"Gyulai István Sztív dalszerző hosszan érlelt szerzeményeit 2010-ben indult saját zenekarával még tovább főzte, de megérte a sok munka, mert az Anton Vezuv nemrég megjelent bemutatkozó albuma az év egyik legkülönlegesebbje és legjobbja" - recorder.hu

"Az Into the Sea első hallgatásra elringat és ahogy vége lett, kellemesen szomorkás űrt hagyott maga után" - nowmagazin.hu

"Az Anton Vezuv tipikusan az a banda, akiről nem mondtuk volna meg, hogy magyarok. Az Into the Sea tökéletes hétfő esti kószáláshoz." - welovebudapest.com

 

Anton Vezuv is an alternative rock band from Budapest, Hungary founded in 2010. The last 5 years have been spent honing their custom ‘power melancolia’ as a full band. Originally written on guitar and piano, alone in a sequestered cellar by the lead singer Istvan Gyulai, it was a blissful occasion to meet the other members and form a full size group to build the power on – the melancholy came naturally. Anton Vezuv, cohesive unit, kept the intimate sensation of the acoustic pieces as they gently and astutely placed them among the amplifiers.

After numerous club gigs, compilation, and radio appearances, Anton Vezuv’s first LP Into The Sea came out in 2014. The band has stayed active and is working with music producer Peter Jakab on a new EP slated for a Spring 2016 release. Keeping in step with the intrinsic sadness of Into The Sea, the as of now untitled offering finds the band tighter than ever musically, even adding some horns to the mix. Istvan, fueled on Mark Kozelek, Justin Vernon (Bon Iver), and Hungarian wine, is clearly maturing as a songwriter and has a seemingly clear vision of where the band and the music is heading." - Scott Zuppardo, Sad Songs Keep The Devil Away (US)

After the romantic start of the 2014 album "Into the Sea" and the darker tone indie EP "Lay Low Butterfly" in 2016, Anton Vezuv released the cover album "Save Me David" in 2017 as a gloomy but linear sequel. The band came out with the song "Awakening" in 2018 on their label's compilation MC. This song is a sneak peek of their new album coming out in 2020.

kiadványok / releases

2020 - Easy Love (single) 2017 -Save Me David
   
Album Link Album Link
Sajtóanyag Sajtóanyag
Premier @ KERET
Premier @ HVG.hu

 

2017 - Run Through The Jungle (Single) 2016 - I'm a Mooch (Single)
   
Album Link Album Link
Sajtóanyag Sajtóanyag
Premier @ KERET
Premier @ Stenk, Index.hu

 

<
2016 - Lay Low Butterfly (EP) 2014 - Into the Sea (LP) 
   
Album Link Album Link
Sajtóanyag Sajtóanyag
Premier @ RecorderPremier @ Recorder

hivatalos videók / official videos
 
2020 - Easy Love
Dir.: Domonkos Rónai
Premier

2017 - You Always Hurt The One You Love 2017 - These Boots Are Made For Walkin'
Dir.: Péter Jakab Dir.: Péter Jakab
Sajtóanyag Sajtóanyag

2016 - I'm a Mooch 2016 - Far Camp Song
Dir.: Áron Szabó Dir.: Áron Szabó
Sajtóanyag  

 
2014 - Bird  
Dir.: Barna Szoke  

 


sajtómegjelenés - archív válogatás / selected media appearance
Egyre több magyar résztvevővel rendezik meg a lemezboltok napját | Magyar Nemzet online | 2019.04.09.
Nem a Blahán és nem aluljáróban, de sok sztár lép fel a hajléktalanokért | HVG.hu | 2018.11.28.
Három szomorú dal. A Klinik válogatáskazettája a lemezboltok napjára. Premier! | Recorder.hu | 2018.04.20.
Az A38 Hajó Színpadán: Anton Vezuv | A38 Hajó, Petőfi TV | 2017.10.30.
David Lynch inspirálta, borús feldolgozásalbummal jött ki az Anton Vezuv | Phenom'enon | 2017.10.06.
„Legyen intuitív és jól essen hallani.” - Interjú az Anton Vezuv zenekar tagjaival | Kulturjunkie | 2017.05.23.
Minialbum-premier! Anton Vezuv: Lay Low Butterfly | Recorder.hu | 2016.05.12.
Hogyan énekel egy szomorú hal - interjú az Anton Vezuv zenekarral | Lendület Magazin | 2015.05.24.
Anton Vezuv: "Mindenki benne van a dalokban" | B-Side | 2015.05.19.
Anton Vezuv - interjú (video) | KultON Magazin | 2015.05.10.
SundayTunes #14 - ajánló | Rebellive Blog | 2015.01.04.
A Recorder kedvenc kiadványai 2014-ben | recorder.hu | 2014.12.22.
"Viszonylag ütemes dallamok" - rés a présen, interjú (online) + nyomtatott (JPG) | Magyar Narancs | 2014.11.14.
Basszus - interjú (audio) | KlubRádió | 2014.11.04.
"Képzeljetek el egy szomorú énekest, aki nem Zámbó Jimmy" - interjú | Librarius.hu | 2014.10.16.
Impresszó - interjú (audio) | RádióQ | 2014.10.10.
Csé szívet Bogoz, Anton meg Vezuv | kulturgyom.hu | 2014.10.04.
Magyarradar (online) + nyomtatott (JPG) | Recorder.hu | 2014.12.04.
Vadonat - interjú (audio) | Petofi Rádió | 2014.09.08.
"Megtaláltuk a tökéletes zenét oszre" - kritika | Nowmagazin.hu | 2014.09.22.
Kitörés elott - Itt az Anton Vezuv elso nagylemeze | WeLoveBudapest.hu | 2014.09.22.
Itt az Anton Vezuv elso nagylemeze | HVG.hu | 2014.09.19.
Album- és klippremier! - Lemezbemutató cikk | Recorder.hu | 2014.09.16.

ENGLISH ARTICLES
Budapest fair showcases independent record labels | Budapest Business Journal (HU) | 2018.08.24.
Review: Anton Vezuv - Into the Sea | Anthem Review (US) | 2015.07.17.
From Hungary with love: a conversation with Anton Vezuv frontman, Istvan Gyulai -interview | No Depression (US) | 2015.06.16.
Hundred-word Reviews, "Textured classic-style pop songs with a rainy-day vibe" - review | MusoScribe Blog (US) | 2015.01.29.
“Into The Sea” is an album full of intelligent indie pop songs stamped unmistakeably with maturity - review | BluesBunny Reviews (US) | 2014.10.05.

 

sajtófotók / press photos
(click for printable size)

Anton Vezuv

photo: Péter Kósa (2022)

Anton Vezuv

photo: Péter Kósa (2020)

Anton Vezuv

photo: Péter Kósa (2020)

Anton Vezuv

photo: Péter Jakab (2019)

Anton Vezuv

photo: Péter Kósa (2017)

Anton Vezuv

photo: Péter Jakab
(2016)

Anton Vezuv

photo: Péter Jakab (2016)

Anton Vezuv

photo: Péter Jakab (2016)

contact info

 

technical rider

General management
hello@kliniklabel.com
+36.20.316.6729

Press
press@kliniklabel.com
+36.70.390.3696

 

Full band rider - DOWNLOAD PDF

Acoustic duo rider - DOWNLOAD PDF




   www.kliniklabel.com